Piroska adománygyűjtése LEZÁRVA

46%
Összesen: 91 703 Ft 200 000 Ft1854 Days Left

Piroska adománygyűjtő futása 

Közlemény: Alapítvány007

Az érettségi évében kezdtem el kocogni reggelente, jót tett utána a felfrissülés. Az egyetem alatt szinte minden nap kimentem a közeli erdőbe 20-30 percre futni. Mindig egyedül, mert nem tartoztam – most sem tartozom – a gyors futók közé. Úgy véltem, aki tőlem lassabban fut, az már gyalogol. A húszas éveim végéig 12 km-es táv teljesítéséig jutottam. Aztán tíz évig alkalmi futó voltam. Amikor a harmadik lányom egy éves lett, újra kezdtem kocogni. A nagy előre lépés akkor következett be, amikor külföldi munkahelyemen ebédidőben, kollégákkal futni kezdtünk 2011-ben. Az elmúlt pár évben a munkahelyen csak a gyorslábúak maradtak, így gyakran lemaradtam.

Elkezdtem inkább egyedül vagy párban futni ebédidőben, hétvégeken hosszabbakat. Munka miatt sokat utazom, s ilyenkor mindig futócipőt húzok. Eddig négy kontinensen több mint húsz országban futottam találkozva kutyákkal, őzekkel, vaddisznóval és aligátorokkal. 

Eddig egy maratont és 3 félmaratont, több 5-10 km-es versenyt, illetve terepversenyt teljesítettem. A terepfutás nemrég jött, ami nálam inkább futókirándulás, és nagy örömet okoz. A futás nekem inkább a társaságról és élményről szól, mint a tempóról.

Külföldi futóversenyeimen gyakran adományoztam súlyosan betegek javára, ott ez természetes. Szívesen veszek részt jótékonysági futásokon is. Fontosnak tartom rendkívül nehéz helyzetű betegek támogatását, nagy szükség van rá. 2018-ban Leventéért futottam gyógyító kilométereket, az adománybankos gyűjtésének én voltam a támogatója, így természetes volt számomra, hogy ezen az éven is támogatom a Team Miki kezdeményezése által az Alapítványt. Megtisztelő számomra, hogy a TEAM MIKI projekt jótékonysági futója vagyok második éve.

 

A vállalt kihívás: Ultrabalaton (70 km-es résztáv).

Időpont: 2019. május 11-12.

Adománygyűjtési összeg: 200.000 forint.

Adománygyűjtési cél:  tartósan beteg és fogyatékos gyermekek, fiatalok és családjaik élményterápiás üdültetése. Bővebb információ: ITT

A kilométerek ára 2000 forint. Az adománygyűjtés célösszege: 200 000,-forint. Tehát, aki 1 kilométert fogad örökbe, azt 2000,-Ft/km-ért teheti meg, természetesen egy személy tetszőleges számú kilométert is megvásárolhat, sőt bátran fizethet a kilométerekért magasabb árat is.

Piroska adománygyűjtő futását támogatni lehet:

Banki átutalással a Kosztyu Ádám Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:

Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)

IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény: Alapítvány007

[Kérjük, mindenképpen ezt a szöveget írja be közleményként, hogy be tudjuk azonosítani a felajánlását, továbbá semmi mást ne írjon be közleménynek! Köszönjük.]

Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a  gombot a fénykép alatt, jobb oldalon , ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, amelyen utalni kíván és az e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon, a BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható link: ITT

Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat: ITT tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet! 

PayPal támogatás