Dani Burkitt limfómával küzd
Gyűjtés kódja: DANI086
Dani tizenhét évesen élete legnagyobb harcát vívja, Burkitt limfómája van. Ez egy daganatos betegség, amely a rosszindulatú Non-Hodgkin-limfómák közé tartozik.
Már pici babaként, hathetesen volt egy sérvműtéte, másfélévesen mindkét fülét megműtötték. Húgycső rendellenességgel született, ezt hároméves korában kezdték el korrigálni, ami összesen nyolc műtétet jelentett. Ezután az is kiderült, hogy lyukas szívvel született, azaz ASD-je van, ami miatt 11 évesen műtötték. Közben ötéves korától rendszeres gyógyszeres kezelés alatt állt tizennégy éves koráig, mert genetikai problémája van, azaz szervezete nem termel növekedési hormont, alacsony növésű.
Már azt hittük, hogy ettől több betegséggel nem kell megküzdeni, de 2022 június végén leukémiát diagnosztizáltak nála. Elkezdődtek a kemoterápiák, akut limfoid leukémia kezelési protokollt indítottak, amikor kiderült, hogy a betegsége nem leukémia, bár a leukémiák közé tartozik, hanem Burkitt limfóma. Így az annak megfelelő protokollal folytatódnak a kezelései, ez szintén egy hat hónapos kórházi kemoterápiás kezelési sorozat, amit majd másféléves utókezelés követ. Már kettő kezelési protokollon túl van Danikám. Nagyon nehezen viselte ezeket, gyenge, erőtlen, jelenleg is alacsony sejtszámmal küzdünk. Hamarosan lesz MR vizsgálata, és utána talán hazamehetünk öt napra. Előre figyelmezettek az orvosok, hogy készüljünk fel arra, hogy a kezelések idején végig a kórházban fogunk tartózkodni, nagy valószínűséggel még a terápiás szünetekben is.
Egyedülálló anyuka vagyok, két gyermeket nevelek, a lányom már leérettségizett, jelenleg az érettségire épülő kétéves pedagógia szakos képzésen vesz részt. Dani szakközépiskolás, az éven lenne tizedik osztályos, viszont iskolába nem járhat, így most próbáljuk megkérni az egyéni tanrendet számára, ha az iskolája engedélyezi. Még táppénzes állományban vagyok, de már folyamatban van a Gyod igénylésem, csak a legnagyobb gondom, hogy miután a fiam mellett vagyok a kórházban, nem tudok innen elintézni semmit. Talán most, ha hazamegyünk pár napra kérésünkre kivételesen a terápiás szünetben, akkor rám rengeteg tennivaló vár.
Régi, másfélszobás bányászlakásban lakunk. Már elkezdődött a felújítása, a régi, rosszul záródó ablakok és ajtók cserére kerültek, így minden pénzem elfogyott. Szükség van tisztító festésre, és teljesen fel kell újítani a fürdőszobát is. Ki kell alakítanunk a megfelelő higiénés körülményeket, amit sokan „sterilszobának” neveznek, hiszen Dani nem mehet közösségbe, nem fogadhatunk látogatókat, mivel a kemoterápiák lerombolják az immunrendszerét.
Nagyon kérjük, hogy akinek módjában áll, segítsen nekünk, mert anyagilag és lelkileg is nagyon megterhelő időszakot élek meg a családommal. Minden segítséget hálás szívvel köszönök.
DANI-t támogatni lehet:
KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT!
Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:
Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)
IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000
SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: DANI086
Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán,más bankban), ez egy weboldal és nem bank.
A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT
Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet!
Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére:
DANI gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi.
Célzott támogatás esetén, amikor DANI részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.
Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.
Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.
A támogatás menete:
11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: T. DÁNIEL (DANI086) célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.
Legutóbbi hozzászólások