Kristófka háromévesen másodszor küzd meg a daganatos megbetegedésével
Gyűjtés kódja: KRISTÓFKA104
Kristófka háromévesen idegrendszeri daganattal küzd másodjára. Kortársai most kezdik az óvodát, ő pedig már két éve vívja harcát a rosszindulatú megbetegedéssel. Nem tudja milyen a játszótéren rohangászni a kisbarátokkal, és a gyógyulásához vezető út még hosszú.
Kisfiunk betegsége 2021 márciusában kezdődött, amikor 11 hónapos volt. Duzzanat nőtt a fején és ezzel egyidőben visszaesett a mozgásfejlődése újszülöttkori szintjére. Nyíregyházán az MR kimutatta az agydaganatot 2021.03.08-án. Átszállítottak minket Debrecenbe, ahol 2021.03.12-én daganateltávolító műtétre került sor. Sikerült a daganatot teljesen eltávolítani, ezzel egyidőben megkezdődtek a kemoterápiák. Kristófka nem vetett, nem ivott, gasztrotubust kapott, nagyon nehezen viselte a kezeléséket.
Egy év után, 2022. március 07-én befejeződött a kemoterápiás kezelése, kontrollokra kellett járnunk és a mozgásfejlesztése miatt gyógytornára, aminek eredményeképpen segítséggel megtanult járni. Mikuláskor kontroll MR-re érkeztünk, majd a december 12.-i idegsebészeti konzíliumon közölték, hogy kiújult a daganat.
Minden elkezdődött elölről, 2023. január 11-én megműtötték. Sajnos maradt benn szövetmaradvány és rá két hétre elkezdődött ismét a kemoterápia, amit szintén nehezen viselt a szervezete, volt közben vénás táplálása is. Három blokkon van túl a kisfiam, ezt követi hamarosan a CT és MR vizsgálata, és ezek eredményeinek függvényében 2023.05.02-án kezdődik a sugárkezelés. Előreláthatóan 15 sugárkezelés várható, majd ezt még egy blokk kemoterápia követi. A kezelések befejezéseként pedig saját donoros csontvelőtranszplantációja lesz, amikor a tőle levett és megtisztított őssejtjeit fogja visszakapni. A későbbiekben pedig a mozgásfejlesztése folytatódik majd.
Nagyon nehéz, idegőrlő időszakon van túl a családunk, nehéz volt szembesülni a diagnózissal, majd a visszaeséssel. Az első perctől kezdve mellette vagyok a kórházban, így családunk kettészakadt. A férjem dolgozik, a lányunk alsótagozatos iskolás.
Rendezettek a körülményeink, bár saját autóval nem rendelkezünk, ami sok nehézséget ró ránk. A sok utazás a kórházba, a látogatások sokba kerülnek, Kristófka gyógyszereinek csupán egyrésze közgyógyos, a többi fizetős. Ki kell alakítunk számára transzplantáció utánra az úgynevezett „sterilszobát”. Eddig saját erőből megoldottunk mindent, de most, hogy a harmadik évet kezdjük meg a betegség elleni harccal, egyre nehezebb az anyagi helyzetünk.
Kérjük, akinek módjában áll segítsen nekünk, melyet előre is hálásan köszönünk.
KRISTÓFKA-t támogatni lehet:
KÉRJÜK A CÉGES FELAJÁNLÓKAT, HOGY GÖRGESSENEK LENTÉBB A RÉSZÜKRE FONTOS INFORMÁCIÓKÉRT!
Banki átutalással a Kosztyu Ádám Emlékére... Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:
Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)
IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000
SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: KRISTÓFKA104
Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a: gombot akár itt is, ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, e-mail címét! A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon. Tehát a megadott emailcímre értesítést küldünk a támogatása beérkezéséről, ha az beérkezik a bankszámlánkra. Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben (postán,más bankban), ez egy weboldal és nem bank.
A BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható: ITT
Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat, tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet!
Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére:
KRISTÓFKA gyógyulásának támogatásához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A célzott támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi.
Célzott támogatás esetén, amikor KRISTÓFKA részére nagyobb összegű támogatást kíván utalni gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezmény vehető igénybe.
Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás:A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.
Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma). Az Alapítvány a számlájára beérkezett teljes összeget tovább utalja a család számlájára, azt semmiféle kezelési vagy egyéb költség nem terheli, ezeket az Alapítvány fedezi.
A támogatás menete:
11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: CS. KRISTÓF (KRISTÓFKA104) célzott támogatása, és a teljes nevét, amit előzetes egyeztetéskor megadunk.
Legutóbbi hozzászólások