Gyógyító kilométerek Danikáért LEZÁRVA

10%
Összesen: 51 051 Ft 524 777 Ft375 Days Left

Gyógyító kilométerek kerékpárral

A TEAM MIKI csapat Gyógyító kilométerek csapat tagjának bemutatkozása: 

A nevem Michael Jimenez Escudero, Venezuelából származom, de 2008 óta Magyarországon élek. Magyar feleségem van, akit remek embernek tartok, és egy két éves lányom, akit tiszta szívünkből imádunk. Isten és az élet pedig megajándékoz minket egy kisfiúval is, akit ősz végére várunk.

Be kell vallanom, hogy imádom Magyarországot. Az első pillanatban beleszerettem, amint megérkeztem ide. Az itt töltött 10 év alatt volt szerencsém remek emberekkel találkozni, megismertem az ország kultúráját, gasztronómiáját, természeti értékeit. Beszélem a nyelvet, bár nem tökéletesen, de azt az elvet vallom, hogy minden nap tanul valami újat az ember, úgyhogy én is próbálom napról napra tökéletesíteni a tudásom. Azért döntöttem úgy, hogy mindenképpen szeretném megtanulni a nyelvet, mert ezzel szeretnék tisztelegni az itt élők, a családom és barátaim előtt.

Hiszek abban, hogy több célunk is lehet az életben. Az én egyik célom az, hogy segítsem az embertársaimat, amiben csak tudom, és nem kötelességtudatból, inkább szenvedélyből.

Gyermekkorom óta törődöm a körülöttem élőkkel. Emlékszem is, hogy mikor 11 éves voltam, folyton újabb, és újabb örökbefogadott kutyákkal tértem haza, mire anyukám meg is jegyezte, hogy ha így folytatom, lassan dönteniük kell, hogy nekem adnak-e enni, vagy az 5 kutyának.

A legjelentősebb program, amiben eddig részt vettem az volt, hogy 17 évesen, még az egyetemi éveim megkezdése előtt, egy szervezethez csatlakoztam, ahol írni és olvasni tanítottunk olyan gyerekeket és felnőtteket, akiknek korábban nem volt lehetősége oktatásban részt venni. Nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, és akkor tényleg úgy éreztem, hogy én is adhatok valamit abból, amit addig kaptam az élettől. Azzal, hogy segítettem másoknak, észrevétlenül magamon is segítettem.

Nagyon szeretek sportolni, eddig hivatalosan egy Maratont és két Félmaratont futottam le, bár inkább a futás élvezetéért, mint a versengésért. A futás felszabadít és kikapcsol, ezért imádom.

A másik szenvedélyem a biciklizés, mindig is nagyon szerettem, amióta az eszemet tudom, biciklizem. Hatalmas távolságokat tettem már meg két keréken, határokon keltem át kerékpárral, Románia, Szerbia, Ausztria, Szlovákia felé, mely utak során fantasztikus élményekkel gazdagodtam. 9 éve már, hogy minden évben körbebiciklizem a Balatont, ez már hagyománnyá vált számomra, amit később a gyerekeimmel szeretnék továbbvinni.

Idén úgy határoztam, hogy részt veszek néhány kerékpáros versenyen is, az egyik egy 130 km-es megmérettetés a Tisza tó körül, melyre szeptember 2-án kerül sor. Kihasználva a verseny adta lehetőségeket, és eleget téve a barátom, Nádudvari Péter meghívásának, a versenyben való részvételemmel szeretném támogatni Danikát, aki egy nagyon különleges kisfiú, és tudom, egy kis segítséggel sok jó vár még rá az életben.

A verseny után, Debrecenből Egerbe indulok kerékpárral, azzal a céllal, hogy még több támogatást szerezhessek Danika számára.

A családom, főleg a feleségem mindig azt mondja, hogy ha egyszer valamit a fejembe veszek, akkor nincs az az erő, ami kiverné azt onnan. Jelenleg pontosan így érzek a biciklizéssel kapcsolatban, illetve, hogy ezt egy magasztos célra használjam fel, ami mások megsegítése.

Végezetül egy Frank Clark idézettel szeretném zárni soraimat.

Mindenki valami nagyszerűt szeretne létrehozni anélkül, hogy észrevenné, az élet kis dolgokból áll össze.”

Megvásárolható kilométerek

A kilométerek ára 2000 forint. Az adománygyűjtés célösszege: 500.000,-forint. Tehát, aki 1 kilométert fogad örökbe, azt 2000,-Ft/km-ért teheti meg, természetesen egy személy tetszőleges számú kilométert is megvásárolhat.

Tisza-tó, Maraton 130 km: 2018. szeptember 02.

Debrecen - Eger (saját szervezés): 120 km: 2018. október

 

 

Az én Hősöm Danika, neki szeretnék segíteni! A gyűjtése: 24 777 Ft-on áll, ehhez szeretnék összekerekezni még 500.000,-Ft-ot!

 

 

 

 

Danika máj rosszindulatú daganatos megbetegedésével küzd

Danika 33 hétre született. Születése után az ultrahangos vizsgálat megállapította, hogy daganat van a máján. Folyamatos kontrollra jártunk emiatt, valamint Dévény tornára, mert mozgásfejlődése elmaradt a várttól, a bal oldala nem mozgott megfelelően. Eleinte hetente kétszer vittük fejlesztésre, majd hetente egyszer. Egy éves korára sokat fejlődött, viszont a daganat 6 cm-re nőtt, ezért szükség volt szövettani vizsgálatra, ami rosszindulatú májdaganatot, úgynevezett Hepatoblastomát igazolt.

Bekerültünk a gyermekonkológiára, beültették a port-a-cath-ot, megkezdődtek a kemoterápiás kezelések. A cél az volt, hogy a daganat zsugorodjon és műthető legyen. Pici fiúnk kéthetente hatórás kemoterápiás kezelést kapott, ezek július közepén értek véget. Közben, még június hónapban Budapesten megműtötték, a teljes daganat sikeresen eltávolításra került.

A műtét óta gyakoriak a hányások, ezért lesz endokrinológia vizsgálat, jelenleg tejfehérje érzékenységre gyanakodnak. A műtét helyén egy folyadékkal teli burok található, várjuk, hogy felszívódjon. Mozgásfejlesztését a Dévény tornával folytatni fogjuk, ha az állapota lehetővé teszi.

A párom elveszítette a munkahelyét, a bűne az volt, hogy a kisfiunk mellett volt a kezelésekor, hiába vitt róla orvosi igazolást, annak ellenére, hogy tudták, hogy milyen helyzetben vagyunk, felmondtak neki. Jelenleg közfoglalkoztatottként dolgozik, pedig hegesztő a szakmája, csak nincs elegendő gyakorlata, tapasztalata. Nem egyedüli a munkahely megszűnés problémájával, az onkológián kezelt gyermekeknél gyakran vannak rossz állapotok, gyorsan elfogy a szabadság, ha krízis van, a szülő úgy érzi, hogy bármi áron a gyermeke mellett van a helye, így nem számít megbízható munkaerőnek. Szülés előtt fodrászként dolgoztam, majd veszélyeztetett terhes lettem, aztán álláskereső, így gyest kapok csupán és nem gyedet. A párom szüleinél élünk, van egy külön szobánk, amit hiba újítunk fel, nem megfelelő a Danika számára, nedves, dohos, penészes. Penészedés gátló festést végeztünk, de csak ideig-óráig megoldás és ismételten megjelenik a penész. Saját lakást nem tudunk vásárolni, viszont Danika érdekében el kell költöznünk albérletbe, hogy tiszta, élhető környezetet biztosíthassunk számára, ami betegsége miatt fontos a számára. Ehhez kérünk segítséget, amelyet előre is nagyon köszönünk.