József adománygyűjtő futása Noelért
KÓD: NOELÉRT
Bemutatkozás:
Karancsi József vagyok, 34 éves, Békéscsabán lakom és ott dolgozom, jelenleg taxizom. Korábban mintegy négy évig rendőr voltam, majd 2017-ben leszereltem, és Németországban próbáltam szerencsét, ahol szintén rendőrként dolgoztam. Ott rengeteg embert volt alkalmam megismerni, és egy meghatározó élmény is ott ért, egy nagyon jó barátom, az akkori főnököm gyűjtést szervezett az egyik magyar gyermekkórháznak, amelyben részt vettem, mint adományozó. Sosem volt még ilyenben részem, de akkor világosan éreztem, milyen, amikor olyat tesz az ember, amivel egy gyermek néhány pillanatát, esetleg egy napját szebbé és jobbá teszi. Úgy vélem, a mai világban kihalófélben van az önzetlen segítségnyújtás, amit én szermély szerint fontosnak tartok, hiszen ha belegondolunk a rászorulók helyzetébe, bizony nagyon jól tud esni, ha valaki segítő kezet nyújt.
A Kosztyu Ádám Alapítvány jótékonysági futócsapatához azért csatlakoztam, mert segíteni szeretnék egy igazi HŐSnek, aki hatévesen az egyik leggonoszabb betegséggel harcol. Noelnek hívják és neuroblasztómás, a betegsége miatt megvakult véglegesen. Hónapok óta kapja a kemoterápiás kezeléseket, a daganatai nem műthetőek. Most felcsillant a remény, hogy speciális kezelésre utazhat ki külföldre, Bécsújhelyben protonterápiát fog kapni. A kinn tartózkodás szállás és étkezési költségeihez szeretnék sok-sok kilométernyi pénzt összegyűjteni a futásommal, hogy veletek együtt hozzájárulhassunk és segíthessük Noelt. Bővebb információkat Noelről IDE KATTINTVA OLVASHATTOK
A vállalt kihívás:
Február, március, április hónapokban 40-40 km futás.
A kilométerek egységára 2 500 forint, az adománygyűjtési célom ketttőszázezer forint. Tehát, aki 1 kilométert fogad örökbe, azt 2 500,-Ft/km-ért teheti meg, természetesen egy személy tetszőleges számú kilométert is megvásárolhat, sőt bátran fizethet a kilométerekért magasabb árat is.
József adománygyűjtő futását támogatni lehet:
Banki átutalással a Kosztyu Ádám Alapítvány Adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján:
Bankszámlaszám: 11734138-20016973 (OTP Bank)
IBAN: HU17 1173 4138 2001 6973 0000 0000 SWIFT/BIC: OTPVHUHB
Közlemény: NOELÉRT
[Kérjük, mindenképpen ezt a szöveget írja be közleményként, hogy be tudjuk azonosítani a felajánlását, továbbá semmi mást ne írjon be közleménynek! Köszönjük.]
Ha támogatni kíván, kérjük nyomja meg a gombot a fénykép alatt, jobb oldalon, vagy itt: , ekkor másik oldalra irányítjuk. Itt válasszon támogatási összeget, kérjük, adja meg nevét, amelyen utalni kíván és az e-mail címét!
Az adomány leütésekor nem jön létre a tranzakció, az összeget el kell utalni a Támogatóknak a saját bankszámlájukról vagy befizetni az OTP-ben. Az ADOMÁNYBANK csak weboldal és nem bank, itt nem valósul meg az utalás! Ennek megtörténte után rendszerüzenetet kap, és amikor a támogatása beérkezik a bankszámlánkra ismét értesítést küldünk, tehát nyomon követheti felajánlását.
A támogatási összeg csak a befizetés beérkezése után kerül leütésre, nem jelenik azonnal az oldalon, a BLOG-ban tételesen felsoroljuk a beérkező támogatások összegét. Adományát köszönjük. Közösségi oldalunkról is osztható link: ITT
Kérjük, kedvelje és kövesse oldalunkat: ITT tájékozódhat munkánkról és megosztásokkal is sokat segíthet!
Információk gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozások részére:
József kampányához várjuk cégek támogatásait célzott támogatásként. A támogatások fogadását és ügyintézését a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány végzi, mely után gazdálkodási-vállalkozási tevékenységet végző jogi személyiségű társas vállalkozás, intézmény, az adomány után adókedvezményt vehet igénybe.
Csökkenti az adózás előtti eredményt a közhasznú szervezetnek a közhasznú tevékenysége támogatására – bármely formában: pénz, eszköz, szolgáltatás – nyújtott adomány összegének 20 százaléka, (illetve tartós adományozási szerződés esetén az adomány összegének 40 százaléka,) de együttesen legfeljebb az adózás előtti eredmény összege. Az adomány összege – az előzőek szerinti csökkentő tétel mellett – elismert költség az adóalapnál, azaz nem kell azzal megnövelni az adózás előtti eredményt, ha az adományozó rendelkezik az adományban részesülő szervezet által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással. Forrás: A társasági adó legfontosabb szabályai 2019.
Az Alapítvány közhasznú szervezetként adóigazolás kiállításra jogosult, az adóigazoláshoz szükséges adatokat el kell juttatni: kosztyuadam@gmail.com e-mail címre (gazdálkodó-vállalkozó szervezet neve, székhelye, adószáma).
A támogatás menete:
11734138-20016973-00000000 számlára kell utalni, mely a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány számlája, a közlemény rovatba be kell írni: L. NOEL PATRIK célzott támogatása.
Legutóbbi hozzászólások